Milyen klímát vegyek?

Az elmúlt évtizedekben – kevés kivételtől eltekintve – egyre forróbbak, s egyre hosszabbak a nyarak. Többnyire hirtelen köszönt be a kánikula, sokszor már tavasz végén, s akkor döbbenünk rá, hogy ezt már nem lehet klíma nélkül kibírni. Időben szólunk: újra lesz nyár, újra lesz kánikula, újra mérgelődni fogunk, ha nem gondolkodunk időben. Még nincs késő, ha eddig minden évben megfogadta a kánikula beköszöntével, hogy klímát szereltet otthonába, akkor idén időben érkezik a segítség. Felmerült már önben a kérdés: Milyen klímát vegyek? Mi most segítünk választani!

 

Milyen klímát vegyek?

 

Milyen legyen a klíma hűtőteljesítménye

Ezt inkább bízza szakemberre, a helytelen számolás sok kánikulai napját keserítheti meg. A szükséges teljesítményt a helyiség mérete és más tényezők ismeretében állapítják meg. A megfelelő teljesítmény nem csak a helyiség, hanem az üvegfelületek méretétől is függ, valamint a szigetelés minőségétől, és az épület fekvésétől is. Ha a klíma teljesítményét alulméretezzük, a berendezés nem fogja jól lehűteni az adott teret, és az áramfogyasztás is megemelkedik a folyamatos üzemmód miatt. Ugyanezért a klíma is hamarabb tönkre fog menni. A túl „erős” klíma pedig állandóan kikapcsolhat, pillanatok alatt elvégezve a dolgát.

Milyen klíma elhelyezési lehetőségek vannak

Falra, mennyezetre, padlóra szerelhető vagy az álmennyezetben megbújó készüléket szeretne inkább? Padlásszobája van, nem fér el pl. egy 115 cm széles oldalfali klíma készülék a függőleges fal tetejénél? A megoldás lehet keskenyebb, például a 79 cm széles ECO sorozat tagja vagy padlóra állítható készülék. Csak azt tudja, hogy nincs álmennyezet, de a falon, a mennyezeten vagy a padlón Önnek pont ugyanolyan jó lenne a klíma? Semmi gond, a készülékek funkciói mentén is tud majd dönteni. Az elhelyezhetőség és az ár szoros kapcsolatban állnak. Egy bonyolultabb rendszer többe kerülhet, egy közkedvelt oldalfali konstrukció kedvezőbb áron elérhetővé válhat.

Mennyibe kerül a klíma

Ha megoldódott a kérdés, hogy milyen klímát vegyen, akkor jön egy másik igazán fontos szempont: az árkategória. Az olcsó klímáktól a luxus kivitelig mindenféle berendezés kapható ma már, mindenki a saját pénztárcájának megfelelően tud válogatni. Az olcsó klíma nem feltétlenül jelent rossz minőséget, csak esetleg kevesebb funkcióval rendelkezik. A funkciókat áttekintve észrevehető, hogy a készülékek nem egyszerűen egyre drágábbak az egyre több funkciótól, igényekre szabott kombinációkat alakított ki a Fujitsu. Tehát egy drágább készülék sem feltétlenül tud mindent, amit az olcsóbb klímák tudnak, akár a kedvezőbb árkategóriában is meglelheti azt a mixet, ami Önnek fontos.

Milyen energiahatékonyságú klímát vegyek?

A beruházási költség után a fenntartási költségek miatt nem mindegy, mennyit fogyaszt a választott klíma. A klímáknál a helyzet nem feltétlenül hasonló más háztartási gépek választásához, mert míg egy hűtőt folyamatosan használunk, a klímát van, aki csak a forró napokon kapcsolja be és van, aki hűtésre és fűtésre, ventilátor üzemmódban is egész évben működteti a készüléket. Célszerű átgondolni, mi melyik kategóriába tartozunk és ennek megfelelően ragaszkodni a magasabb energiaosztályhoz vagy engedni ezen a téren a kedvezőbb bekerülési ár érdekében.

Milyen klíma berendezést érdemes vásárolni 2021-ben?

Mikre érdemes figyelni?

Sokan felteszik nekünk a kérdést, hogy szerintünk melyik a legjobb klíma márka. Erre természetesen nem lehet egy típus vagy klíma márka bemondásával válaszolni. Nincsen olyan, hogy legjobb klíma, legjobb légkondícionáló. Ma már nagyon sokféle igénynek megfelelni tudó, rengeteg funkcióval felszerelt klímaberendezés található a piacon – szerencsére. Így rengeteg féle felhasználói igényt ki tudnak elégíteni.  Klímavásárlás előtt érdemes tájékozódni és felmérni saját igényeinket, akár kompromisszumot kötve abban, hogy mennyi funkcióval és egyéb jó tulajdonsággal ellátott légkondit tudunk és akarunk megengedni magunknak. Nem biztos, hogy minden modern megoldásra valóban szükségünk van (pl. sokan semmire sem használják a wifi funkciót vagy nem kell a legmagasabb SCOP értékkel rendelkeznie, ha nem akarjuk kizárólag ezzel fűteni lakásunkat).

 

Most nézzük, mit is tudhat egy modern klíma 2021-ben:

* WIFI-s klíma/okos klíma:

Már évekkel ezelőtt megjelentek a magyar piacon is a WIFI vezérlésű klímák. Jelenleg pillanatban két fajtáját különböztetjük meg: az egyik a wifi modullal alapból felszerelt klímaberendezés vagy az utólagosan wifi adapterrel ellátott légkondik. De nézzük, mi is tulajdonképpen az a Wifi-s klíma?  Olyan eszköz, ami lehetővé teszi, hogy légkondinkat egy alkalmazáson, appon keresztül tudjuk okos telefonnal, táblagéppel vagy számítógéppel irányítani, akár távolról is.

Először telefonunkra letöltjük a megfelelő alkalmazást. A kezdő beállítások után, összehangoljuk, azaz párosítjuk a telefonunkat és a klímánkat. Miután ezeket a műveleteket sikeresen elvégeztük, már vezérelhetjük is klímánkat telefonunkról, helyben vagy távolról. Helyben alkalmazva ezzel a funkcióval ki tudjuk váltani a légkondi távirányítóját.

Nagyon fontos megjegyezni azt, hogy pontosan mit is tudunk a programunkkal beállítani, ez egyrészt függ a wifi-s klíma tudásától másrészt pedig az alkalmazástól, vagyis lehet, hogy sokkal több mindent be tudunk állítani az alkalmazással, mint a távirányítóval, de az is előfordulhat, hogy nem.

 

Távoli elérés funkció a wifi applikáció használata során

A wifi-s klímánkat bárhonnan tudjuk vezérelni. Ez sok esetben nagyon jól jöhet. Gondoljunk csak bele, a nagy melegben indulunk haza a munkahelyünkről, fogjuk a telefonunkat és elindítjuk a klímánkat az alkalmazásunk segítségével. Vagy például elindulunk nyaralni és az úton végig azon gondolkozunk, hogy mit hagytunk bekapcsolva, a wifi-s klímánkat azonnal le tudjuk ellenőrizni és ha kell, ki is tudjuk kapcsolni.

* Fűtés klímával, fűtő klíma:

Magyarországon még elég szokatlan fűtésre is használni a klímakészüléket, sokan még mai napig nem is tudják, hogy ez gazdaságos és fejlett technológiai megoldás. Természetesen nem minden klímaberendezés használata ajánlott fűtésre, de a modern, inverteres klíma típusok között vannak kifejezetten fűtésre ajánlottak és fűtésre optimalizáltak. E korszerű berendezések üzemi tartománya nagyon széles, hatásfokuk rengeteget javult az évek során. Érdemes az őszi, átmeneti időszakban is bekapcsolni őket, hiszen a lakásban a megfelelő, komfortos hőmérséklet szinten tartása összességében kevesebb energiaráfordítással jár, mint az egész lakás felfűtése. Amellett, hogy környezetbarát fűtési mód, a beruházási költségei pedig relatív alacsonyak, a klímaberendezés megvásárlásán és felszerelésén túl nincsenek tervezési, engedélyeztetési, kémény építési… költségek. Egy jól szigetelt, modern építőanyagokból készült új építésű ház esetén mindenképp meggondolandó a hőszivattyús klíma rendszer kiépítése, megvásárlása. És a bónusz ajándék: a klímákkal a nyári hűtés lehetőségét is megvásároljuk!

Példák fűtésre ajánlott klímákra:

Gree Confort X 2,6 Kw

Rcool solo 2,6 Kw

További információk:

Fűtés klímával

Fűtő klíma

Hűtő-fűtő klíma - solarplus.hu

* R32 környezetbarát klíma hűtőközeg

Hazánkban is egyre inkább előtérbe kerül a környezetbarát és környezettudatok klíma technológiák alkalmazása. A klímaberendezéseket gyártó cégeknek egyre nagyobb kihívást jelent, hogy olyan készülékeket gyártsanak, mellyel óvják a Földet, közben hatékonyak és energiatakarékosak is tudnak lenni. Technikailag mára már hatalmas fejlődésen mentek keresztül a sok évtizeddel ezelőtti klímaberendezésekben alkalmazott megoldásokhoz képest. Egyre innovatívabb megoldásokat keresnek, ezért a klímaberendezés műszaki tulajdonságai mellett fontos a hűtőközeg összetétele is.  Az ózonréteg károsodását nagyban befolyásolták a freon tartalmú gázok hűtőközegként való használata. Az ózonréteget lebontó vegyi anyagok tiltásáról Montrealban született egy Egyezmény 1987-ben, mely 1989-ben lépett hatályba. Ettől kezdve megkezdődtek a kísérletek a környezetbarát gázok kifejlesztésére, első lépésben az ózonkárosító anyagok használatát szüntették meg, de e mellett a felmelegedést elősegítő gázok csökkentésére is egyre nagyobb figyelem tevődött.  Megtalálták az új környezetbarát, alacsony GWP értékű hűtőközeget: az R32-t.

Az R32-es hűtőközeg egy speciálisan tisztított fluorid. Környezetbarát gáz, az ózonlebontó képessége nulla, a GWP értéke is sokkal alacsonyabb, mint a legutoljára használt “R410A”, és a régebbi, már betiltott hűtőközegeké. Az R32-es hűtőközeg szagtalan és gyúlékony gáz. Bár gyúlékonysága nagyon alacsony, csak közvetlen tűz esetén gyullad meg. Ezen kívül bizonyos körülmények között robbanékony is. Elterjedése a japán klímagyártóknak köszönhető. A Panasonic klímák egy részét az új típusú gázzal töltötték már fel. De más cégek is kutatnak új környezetbarát hűtőközeg előállításán és alkalmazásán.

Sok klíma azonban még mindig  az R410A hűtőközeggel van feltöltve, nézzük, mi jellemzi ezt a típusú klímagázt: 2010 óta használják, az R22-est váltotta fel. Az ózonréteg elvékonyodásához ez a gáz sem járul hozzá, bár a GWP értéke viszonylag magas, így a felmelegedéshez hozzájárul használatakor. Használata biztonságosnak mondható, atmoszférikus nyomáson és hőmérsékleten nem gyúlékony, viszont laboratóriumi vizsgálatok során kimutatták, hogy bizonyos körülmények között az lehet. Tűzesetkor az R410A lebomlik és mérgező, irritáló gázok keletkeznek.

Tehát a legtöbb modern klíma 2020-ban már  R32 hűtőközeggel van ellátva (másik jelölése HFC-32). Természetesen a többi hűtőközeggel is kitűnően működnek a klímák, de a környezettudatos vásárlóknak fontos lehet, hogy milyen hűtőközeggel van töltve új klímaberendezése.



Milyen klíma berendezést érdemes vásárolni 2020-ban?

* Letisztult klíma design

Egy stílusos megjelenésű, letisztult formavilágú klímaberendezés különleges külsejével tökéletesen illik egy mai, modern otthonba, irodába. A letisztult design elsőre talán nem tűnik fontosnak, de ha jobban belegondolunk, akkor bizony egész évben, sőt évekig nézni fogjuk a légkondit, akkor is, ha csak a nyári szezonban használjuk hűtésre. Egy ilyen stílusos klímaberendezés ráadásul általában kiemelkedően magas teljesítménnyel, sokféle kényelmi funkcióval is együtt jár.

A nagyobb klíma gyártók ezért is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a termékeik esztétikus megjelenésére, sőt,külön design klíma típusokat is piacra dobnak, hogy ki tudják elégíteni az egyre növekvő igényt a különleges megjelenésű klímák iránt. Ezért akár művészi, különleges színű, formájú klímákat is piacra dobnak.

Design szempontból a lényeg persze a beltéri egységeken van, ezekből egyre változatosabb megjelenésűek jelennek meg, melyekből válogathatunk egyéni ízlésünk szerint, igazítva klímánk megjelenését otthonunk stílusához.

Gree Prestige Design klímák

Klíma 2021

Henrikklima választékából:  Design klímák

*Kiemelkedő teljesítményű, energiatakarékos klímák

Sokféle egyéb funkció, kényelmi szolgáltatás is fontos lehet számunkra új, modern klímánk kiválasztása során az előbbiekben felsoroltakon kívül. Ilyen lehet többek között a kiemelkedő teljesítmény  (A++ vagy A+++ energiaosztály) és a minél jobb energiahatékonyság is.

Energiahatékonyság: mit jelent a SEER/SCOP érték?

Ha energiatakarékos, pénztárcakímélő klímaberendezést szeretnénk vásárolni, mindenképp minél magasabb értékű készüléket keressünk.

SEER / SCOP: A klímaberendezések energiahatékonysági jósági fokát jelenti, tehát, hogy a befektetett elektromos teljesítményből mennyi hűtési-, illetve fűtési energiát lehet nyerni. Minél magasabb ez a szám, annál hatékonyabb a készülék.

Példák kiemelkedő energiahatékonyságú klímákra:

Gree Amber Grey klíma 2,7 kW

Gree Amber Royal klíma 2,7 kW

-30 C-ig fűtésre alkalmas Gree U-Crown Silver klíma

-30 C-ig fűtésre alkalmas Gree U-Crown Champagne klíma

* Felhasználóbarát vezérlés

Sokaknak fontos lehet ez a szempont is, pl. idős személyeknek, vagy látássérült személyeknek, de más okokból is fontos lehet, hogy egyszerű legyen a klíma beállítása, a távirányító kezelése vagy épp az otthoni karbantartás is könnyen elvégezhető lehessen.

* Légtisztító szűrők

A mai világban egyre fontosabb, hogy otthonunk, munkahelyünk levegője tiszta, por- és baktériummentes legyen. Egyre többen szenvednek allergiában, asztmás megbetegedésben is, nekik egyenesen nagy segítség a magas pollenkoncentrációjú időszakokban a tisztított levegő segítségével a tünetek, rohamok csökkentése, megelőzése. megléte, A modern klímákba már a legkülönfélébb légtisztító szűrőket építik be.

Bővebben a klíma légtisztító szűrőkről

Példa légtisztító szűrővel ellátott készülékre:   Apple Catechin szűrővel felszerelt Fujitsu klíma

 

Milyen klíma berendezést érdemes vásárolni 2020-ban?

 

* Egyéb szempontok:

Extra csendes működés, hogy családunk életét ne zavarja, akár az alvásban sem, főleg, ha a hálószobában van a beltéri egység elhelyezve.

Kompakt méret, mely például kis hely esetén lehet fontos szempont.

Négyirányú légterelés: hogy ne fújja közvetlenül ránk a hideg levegőt a klíma készülék.

Extrém széles működési tartomány: Vannak már – 22 C-ig, sőt, – 30 C-ig fűtésre alkalmas klímaberendezések is. De szerverszobákban használatos  +50-54 C-ig hűtésre alkalmas készülékek is vannak.

Példák az extrém széles működésű klímákra: 
-30 C-ig fűtésre alkalmas Gree U-Crown Silver klíma

-30 C-ig fűtésre alkalmas Gree U-Crown Champagne klíma

Ezeken kívül még persze számos szubjektív szempont is felmerülhet új klímaberendezésünk beszerzése során. Kérdéseivel bátran keresse meg munkatársainkat!

Új klíma készülékünk kiválasztása előtt fontos, hogy informálódjunk az elérhető készülékek tulajdonságairól, funkcióiról és előre tisztázni tudjuk magunkban, hogy számunkra mik azok a fontos szempontok, elengedhetetlen tulajdonságok, melyeket leendő új légkondícionálónktól feltétlenül elvárunk!